Mint egy éhes kisgyerek, akit bevisznek kedvenc éttermébe. Ilyen érzésem volt, amikor április végén kiderült és kikerült az Artmozik éjszakája programja. Sorozatban harmadszor vettem részt múlt pénteken ezen, az évenként megrendezett eseményen. És harmadik alkalommal is képes volt megadni azt a pesti esti vibe-ot, amit vizionálok is előre: Belvárosban mászkálás és mozikban mászkálás. Sokszínű élményekkel.

Mert igaz, igaz... otthon is lehet „mozizni” és filmeket megnézni, és én is így szoktam az esetek 85-90%-ában. Na de az a tíz százalék, amikor kimozdulsz, mégiscsak más… Eseményjellegű. Főleg, hogyha a bőség zavarával küzdesz.

Visszatérve a kisgyerekes-éttermes példához, elég erősen gondolkodóba is estem idén is, melyik alkotásokat „szorítsam bele” ebbe a 8-9 órás intervallumba este hattól a hajnali órákig. A közelmúlt premierjeit is lehet itt pótolni, vagy akár bemutatás előtti, vagy moziklasszikusokból is csemegézhetsz. Az 5 művészmozi 14 termében vetített 67 filmtekercse közül (ez akár most Cannes-ban is lehetne adat) végül a Puskin és a Toldi nagy-, majd a Kino Café kisterme legyőzte a többi opciót. (Hasonló érzésem támadt már fesztiválokon is, amikor bizony nehéz dönteni, hogy a 34567 program közül melyikre érj oda időben. Kellemes teher, az is biztos.)

Így épphogy odaérve a tizennyolc nulla-nullás kezdésre, becsúsztam a Metropolis terembe, (amit pár éve a világ 5. legszebb „mozitermének” választottak, aki eddig kihagyta, az most azonnal foglaljon oda bármire jegyet) megnézni a Wellington-festmény címre hallgató, a nevénél jóval érdekesebb és kedvesebb angol vígjáték-krimit.

https://www.youtube.com/watch?v=7I0ZU9ZSzyQ

A film igaz sztorin alapul a ’60-as évekből: a híres brit hadvezérről szóló portréfestményt lopja el egy kisvárosi angol úr, aki mindig a nép és az igazságosságért harcol a maga kicsi, de végtelenül kedves ötleteivel. A kép ellopása körülötti bonyodalmakat is azzal magyarázza, hogy a váltságdíjat ráfordítaná arra, hogy minden nyugdíjas és háborús veteránnak ingyenes tv-szolgáltatása legyen.

Ez a korai kezdés még senkinek nem ártott meg. Ez a 18-19:30-ig tartó mozi még úgy hatott, mint egy felvezető, headliner előtti fellépő a Sziget Nagyszínpadon. A következő film viszont – és itt a nagy utazás része is az eseménynek – egy klasszikus volt a Toldiban.

Ez pedig a Fast X…. helyett David Lynch Veszett a világ c. Nicholas Cage – Laura Dern párosával felálló 1990-es abszurd thrillere volt. Ha szeretnétek látni random jeleneteket, akkor mindenképp lessetek rá erre az alkotásra. Lynch az egyik, aki nagy lemaradásom, ez volt tőle a legelső, amit láttam és nagyvásznon erősen meg is győzött, hogy az életművön végig kell mennem.

https://www.youtube.com/watch?v=V8ea0rQjZco

Régebbi mozgóképeket amúgy is mindig más, múltidéző hatású megnézni. Akaratlanul is a mai mozikba kerülő társaikkal hasonlítod össze és – személy szerint én – esetek nagyrészében arra jövök rá, hogy mennyivel eredetibb, színesebb-szagosabb alkotások születtek régebben.

Az éjfélre végett érő headliner zenekar (vetítés) után, már lehet menni a technobulikba, ami itt számomra a Kino Art Café 28 fős termében a második sort jelentette. Ugyan ki kellett akasztani a második nyaki csigolyámat, hogy 110 percen keresztül fel tudjak nézni a vászonra onnan, de ez is sikerült. És ilyen módon tekintettem meg a részemről az est folyamán legjobban várt Műanyag égboltot.

https://www.youtube.com/watch?v=cRFbqfW4_TI

A magyar scifi animációs film első fele lenyűgözött, második fele kicsit ugyan nekem vontatottá vált, - ennek köszönhetően kimaradhatott 1-2-10-12 perc -, azonban elvitathatatlan, hogy az itthon nem annyira bevett science-fiction műfajban hiánypótló, a világ- és hangulatépítés elsőosztályú. (hasonlít a nem régen bemutatott HBO-s Last of Us-ra) Sok magyar film közül erre esett a választás és nem kellett csalódni abban, hogy annak ellenére, hogy mennyire ellehetetlenítik a magyar filmipart, mégis mennyire jó ötletek laknak a fiatal rendezők fejében is. Meg amúgy is az animáció Magyarországon (a Kis Vukot leszámítva) mindig erős volt és lesz, szóval ezt is nézzétek meg, ha szeretitek az egyedien rajzolt filmeket!

Az égbolt műanyagból már sötéttá változott és lassan hajnalodott is, így érdemes volt lezárni ezt a hajnalokba nyúló filmünnepet. Tanulság nincs, lényeg, hogy járjatok – akár egyedül is, akár társasággal – minél több olyan helyre, ami kiszakít a mindennapokból!
Moziból-moziba menet más fénybe borult péntek este is Budapest…

/kép: genius.com/

A magyar. Zene. Generációváltásának. Zászlóshajója.

Ha nem a legnagyobb…Tavaly Sziget nagyszínpad, két sold-out Park. Március elején teltházas Papp László Sportaréna nagyshow. Mindezt 21 éves koráig. Első kiadott dalát napra pontosan a 18. születésnapján publikálta, azóta három lemezt adott ki. A legnagyobbat eddig a 2022-es ’A ló túloldalán’ szólt, amit Desh-sel közösen dobtak ki a nagyközönség elé. Mára a legnépszerűbb magyar zenész. Az augusztusi ’Silbak’ kislemez után pedig most egy hete, május 1-jén érkezett Azahriah Memento c. nagylemeze – szerencsénkre már Desh nélkül.

 Az egyedi hangzás és vízió és a nagy mainstream - mint két párhuzamos vonal – szinte elképzelhetetlen legtöbb esetben a művészetben. A nagyközönség legtöbb esetben a leegyszerűsített, bekategorizált üzenetekre, akkordokra, zenei világra vevő, ezzel pedig az előadók sem mernek (ha egyáltalán tudnának) megújulni, frissíteni.  Aki viszont született tehetség és millióból felismerhető karakter, képes a fősodoron, mainstreamen és a nagyközönség stílusán változtatni, és „rájuk erőltetni” egyedi látásmódját.

A ZENE

Hogyha mindenképp be kellene skatulyázni zenei stílusba ezt a 10 dalos albumot, akkor én a reggae-trap vonalat látom bele. (Ha sokan hallgatják, akkor már ez a stílus később a pop megjelölésbe is belecsúszhat) Meg kell említeni, hogy maga Azi végezte a produceri munkát is és az, hogy több hangszeren otthon van, kiváltotta, hogy bátran, megkötések nélkül kísérletezik hangzásvilágokkal. Továbbá – a szerző és az általam is nagyon kedvelt - Twenty One Pilots zenekar behatását is érzem, ami a dallamvezetést és a sötétebb hangulatot illeti. (De erről lentebb még szót ejtünk.) Azért sem egyszerű körülírni és valamelyik stílus fiókjába betenni ezeket a számokat, mert valójában egy-egy háromperces zene harmadánál, közepén levő váltás miatt, inkább 20-25 track-et hallunk az albumon.

Nincsenek közreműködések, csak egy és ő sem hazai. A Four moods 2 második felében Queen Omega énekel, egy trinidadi reggae énekesnő, aki itthon ezek után bizonyosan hallgatóbázisra talál. Remek és meglepő választás volt ő, látszik, az alig ismert és külföldi feature-ön, hogy ez is – mint minden ezen az albumon - a szerzői elképzelés által vezérelt döntés volt, ami egyszerre ’out of box’ és egyszerre előre végiggondolt és eltervezett.

 A SZÖVEG

Emellé a zenei változatosság mellé társul a megkapó szöveg. Maga Azahriah flow-ja a legjobb itthon. Lendületes, változatos, tud rappelni és hát énekelni is. Általánosságban igaz, hogy ha olyan közhangulatot, sokakban megbúvó – jó esetben mélyebb - üzenetet fog meg az alkotó, amivel a nagyérdemű, nyitott tömeg megszólítva érzi magát és azonosulni tud, már csak a szöveg miatt is hallgatni fogják sokan közülük. Gondoljunk csak itthon Krúbira, Beton.Hofira vagy Pogány Indulóra, az ő zenéjüket a legtöbben a szövegük milyensége miatt hallgatják. Külön kiragadva pedig versként is működnek a soraik.

A 21 éves előadónk eddigi pályafutásában ezt a részt tartottam gyengébbnek…eddig. Hiányérzet is volt bennem emiatt régebben, de aztán rájöttem, hogy a magyar nyelvű daloknál - ahol jobban figyeli mindenki a mondanivalót – eddig többségben Desh is közreműködött. (És az ő karaktere és jelenléte is kellett a nagy virális szövegekhez és a tömeg eléréséhez!)
Desh Pedig finoman szólva, nem egy értelmező kéziszótár… bár igaz-igaz, nem is kell elvárni ezt se tőle, se semelyik másik zenésztől. Csak egyszerűen, véleményem szerint muzikális tehetsége is a reciproka Azahriahhoz képest, így nekem ő egy visszafogó, a valóságba visszarántó élmény közös zenéik hallgatásakor. Na ő most nincsen és ezért tud ez az album szövegileg is jobban működni, hiszen magyarul csak a szerző szólal meg.

Egyszerre esnek súlyos szavak mély, sötét önképről /’Szosziazi’ vagy ’Kaotikus ez a ház’/ és társadalmi, politikai odamondásról / ’Four moods 2’/. Szövegközpontú zenékről továbbra sem beszélhetünk, inkább hangulatzenékről, de mindenképp kimondható, hogy kiírta magából az alkotó az őt érintő kételyeket múltjáról, kiégésről, népszerűségről, magányról, szerelemről, társas kapcsolatokról és lefestette elénk gondolkodásmódját és hogy 5 év zene van még benne. /’Depicentrum’ szépen zanzásítja mindezt/ 

/kép: Szosziazi videóklipje/

ÖSSZHANG

Hova tovább, lehet kérdezni. Ez az album véleményem szerint nem fog akkorát menni, mint a tavalyi ’A ló túloldalán’ (bár ne legyen igazam, mert megérdemli), viszont zeneileg nagyon is előremutató. Példát statuál, hogy legyenek saját víziói a zenészeknek. A hallgatóknak pedig, hogy egy befutott zenésznek legyenek kíváncsiak az elvontabb, művészibb oldalára, a megmutatni kívánt világképére is.  

Top 3 zene for me: I. four moods 2.; II. 3 korty.; 3. delirium

Top szöveg:

„Ha elmondom mit gondolok

Az lenne politikailag inkorrekt

Ha mondom a nyomor

Meg a korgó gyomor mind abból lett

Hogy megloptak és arcon köptek

Már vagy tízszer” - /four moods 2/

„Nem találhatunk haza

Hisz otthon vagy, amíg a szemed ellát” - /3 korty/

/képforrás: magyarnemzet.hu/

Liberálisabb, nyitottabb személyisége és tevékenysége okán saját berkein belül is újító és reformer vezetőnek nevezett egyházfő három napra látogatott el hazánkba, másfél év alatt már második alkalommal. 10 éves karrierje során egyébként Kubán és Görögországon kívül a mi kis hazánkba jött el többedjére. Ez alatt a hosszú hétvége alatt pedig vallási és politikai oldaltól is függetlenül, mindenképpen pár jelentős gondolatot és alternatívát, vagy akár vezetői jellemvonást hagyott itt számunkra, amin érdemes elgondolkodnunk...

 Mindenkihez szól

Az argentin pápa 2021 szeptemberi ittléte alatt csupán pár órát töltött itt, azonban most a többnapos itt-tartózkodása alatt programok sokasága valósult meg. A névadó Assisi Szent Ferenchez hűen a békét és mindenki megsegítését, egyenlővé tételét tűzte ki célul maga elé és tesz is ezekért a gyakorlatban. A fővárosban a hátrányos helyzetű gyerekektől, fiataloktól a háborús menekülteken át vallási, kultúrális és politikai vezetőkkel is találkozott, imádkozott. Néhol magyar mondattal is megerősítve mindezt.

A megbeszéltek mellett pedig meg is lepett azzal például mindenkit, hogy közvetlenül a pénteki Bazilikához történő megérkezésekor odament a hívők tömegéhez a téren és megköszönte, hogy eljöttek, ha már a nagytemplomi részre nem is mehetnek be éppen akkor. Ha direkt módon nem is ment be sehova csak úgy vásárolni - mint ahogy tette pár éve Rómában egy lemezboltba, kipattanva egy Fiat 500-ból – de láthatóan a kényelem és a kizárólag az elittel való találkozás helyett, a mindenkivel való kommunikációt választotta és minél több helyen akart ott lenni, ami egy 86 évet megélttől, már külön respektálandó.

Mindenkit meghallgat és bármilyen kérdésben

 Liberális vezető, aki a világtörténelemben először hozott össze pápa-imám beszélgetést és ítélte el az erőszakot, úgy, hogy ezen túl még barátjának is nevezte az arab vallási világ vezetőjét: „Mindnyájan testvérek vagyunk.”

Emellett nincsen teljesen elzárkózva a cölibátus eltiltásától, az egyházzal kapcsolatos zaklatási ügyekben is átláthatóbb rendszert szorgalmaz, továbbá a katolicizmusban súlyos bűnnek tekintett homoszexualitás témájában is csak annyit nyilatkozott: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”

Ajánlom a Disney+-on megtekinthető Ferenc pápa válaszol c. dokumentumfilmet, amelyben a világ több tájáról 10 huszonéves beszélget szabadon egy teremben Jorge Mario Bergoglio-val, azaz a pápával. Abortusz, melegség, pornó, zaklatás, kiégés a hitből. Ezek olyan témák, amelyek nem a szokványos egyházat jellemzik. A szex, az egyik legszebb dolog, amit Isten nekünk adott. Nem feltétlen volt elképzelhető még pár évtizede egy másik vatikáni vezetőtől.
Ő viszont követi a kort, próbálja visszahozni és megnyerni az embereket, hogy még mindig van értelme a vallásnak és ez adhat olyan erkölcsöt, amely építi a lelkeket.

 A másik oldal pedig, hogy a politikai elit pedig mihez használja fel Őfelségét, az már egy újabb elgondolkodtató fejezet lehetne…

 képforrás: disneyplus.com/

Pozitív szemlélet

Krisztusban hívők azt a szeretetet helyezik előtérbe, ami egymással összeköt és nem a történelmi, kulturális és vallási különbségeket, amelyek egymástól elválasztanak”.

A politika és a vallás mindig elválasztandó volt az elmúlt évszázadokban a kontinensünkön és mindenképp érdekes határvonal, hogy miben és miért is szólal fel Vatikán feje. Azonban mindkét világ a szociális problémában tudná segíteni egymást, és bizony nem hiába jött el másodjára Magyarországra. Reményt adni a közelben lévő ukrán menekülteknek és bármilyen itthon hátrányt szenvedő társadalmi csoport számára. „Fájdalmas zárt kapukat látni idegenekkel, másokkal, menekültekkel és szegényekkel szemben.”

Személy szerint úgy áll hozzám közel a pápa, hogy református vagyok. A mai trendekre és univerzális problémákra és kérdésekre reflektál, haladó gondolkodású, szerény életvitelű és fel meri vállalni saját gondolatait. Meghallgat és nem csak diktál… Összekovácsol és nem bomlaszt. Mindezek mellett pedig megszólít és választ vár.

Közvetlen párhuzamot nem állítok mondatonként a magyar elit és I. Ferenc között mert szerintem így is a cikk nagy része alatt sokan közben egy alternatív valóságra gondoltak, ahol ez a három napra mutatott viselkedés és attitűd egy ország vezetésében is jelen lehetne.

Mindenkit feszenget az igazság megtalálása és az ahhoz vezető út. Sok művészeti alkotás foglalkozik is ezzel a XXI. század filmgyártásában ugyanúgy, mint az évezred fordulójának alkonyán. Ha az általános igazság kereséséről és megtalálásáról szeretnénk nézni valami nem is olyan régi klasszikust, sokaknak az 1999-es Mátrix ugrik be vagy az ugyanabban az évben megjelent Harcosok Klubja. Azonban azóta is van pár jogi/társadalmi kérdéseket feszegető alkotás, amelyre érdemes vetni egy szempillantást.

Az első részben az 50-es évektől a 80-as, ebben pedig a 1990-etől napjainkig vettem elő évtizedenként egy-egy filmet, amelyek az igazság és annak relativitásáról szólnak, és ha egyértelmű válaszokat nem mindig, gondolatokat mindenképp hordoznak.

Legbelső félelem (1996)

A 90-es évek a hollywoodi sikeralkotások egyik legnagyobb évtizede (talán a 70-es évtized mellett). Rengeteg alkotást lehet megemlíteni a jogi vagy tárgyalótermi drámának nevezett műfajban is. Ilyen lehet a Philadelphia, az Egy becsületbeli ügy, A cég, Az esőcsináló vagy akár az Ördög ügyvédje. Az említett Legbelső félelem a korábbi cikkben említett Ítéletben látott Paul Newman karakterével ellentétes központi figurát mutat be. Richard Gere formálta ügyvéd egy jól menő, médiaérdeklődést igénylő, híres szakmabeli, aki történetünkben egy egyértelműnek tűnő emberölés ügyében véd egy chicagói utcakölyköt.

Az ügyfél azonban úgy tűnik, pszichológiai eset, így az ügyvéd tudja, mit kell tennie, átteszi a védelem stratégiájának lényegét erre a hangsúlyos és perdöntő tényre. Az utcafiú szerepében Edward Norton mutatkozik meg és igencsak elgondolkozik a néző, hogy mit is lát valójában. (Ezek után kézenfekvő választás volt a Harcosok Klubjában.) Remekül felépített, feszült thriller, ami megmutatja az ügyvéd és védenc közti dinamikát, és hogy az igazság keresése sokszor elvakítja a valós tényekről a figyelmünket és bizony sokszor a legegyszerűbb út a legcélravezetőbb út!

Az ítélet eladó! (2003)

A John Grisham novellájából készült alkotás egy igazi krimi. A történet szerint egy bukott bróker tömegmészárlást követ el régi cégénél, és az akciója végén magával is végez. Az áldozatok hozzátartozói a használt pisztoly gyártóját perlik be, amiért ilyen könnyen és akadályok nélkül lehet hozzájutni fegyverekhez az USA-ban. Mindkét oldal nagy felkészüléssel választja ki az esküdtszéket, azonban valaki még felkészültebb náluk.

Érkezik egy ajánlat, hogy sokmillió dollárért megvehetik az ítéletet attól a személytől, aki befolyással van az esküdtszék tagjaira. Egy rendkívül izgalmas és érdekes tárgyalótermi alkotás, amit úgyis felfoghatunk, hogy a Tizenkét dühös ember egy újabb megközelítése, ahol értékrendek helyet érdekek csapnak már össze. Az igazság megvásárolható?

A nagy szépség (2013)

Viszont nem csupán külső ellentétek, hanem sokszor belső harcok kívánják meg az igazság keresését. Federico Fellini szellemi örökösének is leírt Paolo Sorrentino létfilozófikus és öniróniával tűzdelt alkotása alatt Róma utcáit járjuk. A kultúra egyik világvárosában él az éppen 65. születésnapját ünneplő és közismertségnek örvendő Jep, aki kételkedik és valahol már kiégett a környezetéből. Most már felül akar emelkedni rajta.

Kételkedik, mert úgy érzi, eljárt fölötte az idő és semmit nem tett le az asztalra az életében. És talán már túl késő is? Bárki más lehet elégedett lenne az ő egzisztenciájával vagy múltjával, azonban ő a 40 éve megjelent első és egyetlen könyve után – amely sikeres is lett - mára már csak egy kiüresedett újságírónak érzi magát és keresi „A nagy szépséget.”

És hogy megtalálja-e? A dekadens és sznob közegben - amiben jelen volt - biztosan nem. Régi és új megtapasztalásain és élményeken keresztül keresi a választ, az élet igaz értékeire és arra, hogy miben is találna békességet és elégedettséget. Személy szerint ez a mostani életszakaszom egyik kedvenc filmje. Elgondolkodtat, szórakoztat és minket is megkérdez, hogy mi teszi a mi életünket Nagy Szépséggé. A szeretteink? A hivatásunk? A kultúra? A vallás?

A titokzatos nő (2022)

Park Chan-wook képviseli ebben a listában Ázsiát, ez az alkotás pedig magát az érzelmek világát. A szerelem eltudja torzítani a tényeket és az igazságérzetünket? Csak szimpátia kell és már is részrehajló lesz, akár az egész rendszer? A történet szerint egy gyilkossági ügyben nyomozó férfi szerelmes lesz a gyanúsított (?) özvegybe. A kihallgatás során alakul ki közöttük kapocs, azonban végig fenntartja a film a fátylat, hogy melyik jelenet történik meg kettejük közt és melyik csak a férfi fejében. Egy kapcsolat mélységéről és különböző látásmódjairól a Világ legrosszabb embere (2021) is egy meghatározó képet ad, néhol valahogyan azt a filmet juttatta eszembe a koreai direktor alkotása.

Az autentikus távolkeleti belsődíszlet és a csodás fényképezés mellett a hölgy is valóban nagyon vonzza a tekintetünket. Főhősünk is így jár és elhomályosodik számára a tények összefüggései, amelyek ott vannak a szeme előtt. A film befejezése meg… aki látta a rendező Oldboy című művét, - ha nem, nézze meg azt is – hasonló katarzisra számíthat a fináléban!

+1: Ikarus (2017)

Ez egy dokumentumfilm, és hát ennek a műfajnak bizony a valóság és részigazságok, tények feltárása is a fő célja. Azonban ennél az Oscar-díjas alkotásnál nem a szokványos módon történik. Egy amerikai filmes úriember, Byran Fogel hobbiszinten kerékpározik és el szeretne indulni egy amatőr versenyen. Ehhez a megmérettetéshez a megengedhető és még nem kimutatható szintű doppingot keres, amely során – ismerős ismerőse által – eljut az orosz állami doppingellenes vezetőhöz.

Csakhogy ez a Rodcsenkov feltárja Bryan-nek az egész szisztémáját és működését az államilag szervezett orosz doppingolásnak. Kihegyezve ezt elsősorban a 2014-es Szocsiban rendezett téli olimpiára történtekre. Az igazság feltárása – vagy az állam megközelítéséből a hazaárulás - után ráébred az orvos, hogy neki nincsen maradása abban az országban, és egy kimenekítő hadjárat útján a tengerentúlra menekül.

A történet egy igazságtalan és – habár a biciklisportban szokványos, mégis – sportszerűtlen cél érdekében indul el, amiből egy hatalmas bűnszervezet közepébe és vezetőjének bizalmába kerül. A dokumentumfilmes és a mindent feltáró orosz pedig – akárhonnan is indultak - az igazság lovagjai szerepét nyerik el a film végére.

Ez a pár alkotás célba veszi, hogy a filmművészet eszközeivel más és más módon megközelítse az igazság relativitását. Sok egyéb művet ugyancsak fel lehetett volna sorakoztatni a listában, de ha már csak ezek közül egy is kitágítja és megváltoztatja az erről alkotott látásmódunkat, már elérte a mozgókép azt, amit elérhet. Hatást kiváltani.

Mindenkit feszenget az igazság megtalálása és az ahhoz vezető út. Sok művészeti alkotás foglalkozik is ezzel, és ha jogi témájú mozgóképet szeretne valaki újonnan megnézni, legtöbbször Sidney Lumet esküdt székes, pszichológiai remekműve, a 12 dühös ember (1957) jön fel válaszként. Hogyha pedig magáról az általános igazság kereséséről és megtalálásáról szeretnénk nézni valami klasszikust, akkor pedig az 1999-es Mátrix jut sokak eszébe.

Ezen felülemelkedve, az 50-es évektől napjainkig válogattam össze évtizedenként egy-egy filmet, amelyek az igazság és annak relativitásáról szólnak, és ha egyértelmű válaszokat nem mindig, gondolatokat mindenképp hordoznak.

A vád tanúja (1957):

Ezekben az években virágzott a thriller műfaja - főleg Hitchcock révén, emellett a távolkeletre tekintve említésre méltó ugyancsak a szubjektivitást és láttatást központba állító a Vihar kapujában (1950) a japán Akira Kurosawától.

Azonban a Vád tanúja, amelyet Agatha Christie novellájából alkotta meg a Monarchiában született Billy Wilder rendező és csavarosságával, illetve sokszor könnyedebb, humorosabb hangvételével megkapó és azt mondom, mindenkinek ajánlott. Mellesleg minden idők hatodik legjobb tárgyalótermi drámája Az IMDbszavazatai szerint, így pedig a kétszázötven legjobb alkotás között szerepel (most éppen a hatvannegyedik).

A történet szerint egy jónevű, menő ügyvéd véd egy emberöléssel vádolt férfit, aki egy idősebb nő közelébe férkőzött, és miután az öreg hölgy ráhagyta mindenét, ő a vád szerint végzett vele. A vádlott ártatlanságában hisz védője, azonban a kétségeket növeli, hogy a tanúk padjára a férfi felesége áll, aki kész tanúskodni ellene.

A mű kapcsán annak remek színészgárdáját és fordulatos, katartikus történetvezetését szokták kiemelni. Ez utóbbi csavarjait még a szereplők is csak a forgatáson tudták meg, a mozikban pedig felhívták a nézők figyelmét, hogy nehogy elárulják a fordulópontokat másoknak. Ebből az évtizedből egy másik izgalmas amerikai jogi környezetben játszódó alkotás az Élni akarok! (1958), amelyben egy prostituáltat ítélnek halálra egy nem egyértelműen bizonyított gyilkosság kapcsán.

A tanú (1969):

Erről azt hiszem, nem kell sokat beszélni. A listán nem csak azért van rajta, hogy ne csak külföldi művek legyenek megemlítve. Minden idők 10 legfontosabb magyar filmjében benne van biztosan és 100 év múlva is benne lesz. Hazánkban egyértelműen hamar kultfilm lett a már 54 éves, de sokáig fiókban tartott Bacsó Péter-alkotás, amely a kommunizmus szatírája egy olyan köntösben, amely fájóan igaz képet mutat a magyar társadalom közelmúltjáról.

A magyar színészet nagy alakjaié és a magyar narancs ikonikus jelenete. A Kállai Ferenc alakította gátőrt mindig rajtakapják valami törvénytelenen. Ezek után a korrupt igazságszolgáltató szervezet élén Virág elvtárssal, egy koncepciós perbe szervezik, hogy tanúskodjon, azonban őt az őszinte természete állandóan valahogy az ellenszegülő oldalra sodorja.

A jog vonatkozásában pedig azt a mindenkor aktuális tételt hozza el számunkra, hogy a hatalom rengeteg helyzetben megragadja valamiféleképpen a jogot és az azáltal irányított állampolgárokat és eszközként használja. Éppen ezért jogosan merülhet fel bennünk az a kérdés, hogy ebben a kontextusban mit is tehetett volna másképp vagy jobban az elvtárs, hisz ahogy meg is mondták neki: „Az élet nem habostorta, Pelikán.”

Kramer kontra Kramer (1979):

A címből következtetve egy háborús filmre számíthatnánk, ami valóban az, csak nem éppen a klasszikus fajtából. A művet hat szóval össze lehet foglalni: Egy válás és egy gyerek története. Ez a film egy hétköznapi, intim környezetben játszódó családi drámát dolgoz fel, ahol is a belül kiüresedett és magányos családanya elhagyja férjét és gyerekét, majd visszatér, hogy magával vigye a kisfiút.

A Kramer kontra Kramer Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével – akik mindketten megkapták a maguk aranyszobrocskáját ezért – a legjobb filmnek járó Oscar mellett további négyet is megnyert 1980-ban. Egy családi jogi dráma, amelyben az érzelmek és indulatok végig jelen vannak és témája örökérvényű. Nagyon hajaz erre a 2019-ben megjelent Házassági történet, az is ajánlott a téma iránt érdeklődőknek.

Az ítélet (1982):

Sidney Lumet Tizenkét dühös emberéről már esett szó, mint az egyik legnagyobb becsben tartott jogi és szociális dráma. Azonban az alkotó számos más műve is legalább említést érdemel, ezek között szerepel Az ítélet, Paul Newman főszereplésével. A direktor remekül képezi le a társadalmat, és ábrázolja egyes karaktereit azokat szépen kibontva.

Ennek a karakterdrámának a centrumában egy lecsúszott, nem keresett ügyvéd áll, aki azonban kap egy (talán) utolsó nagy lehetőséget, hogy a szakma elismertségébe visszakerüljön, és magával szemben is egyenesbe jöjjön. Az ügy egy kómába esett fiatal nőről és az ellátása körüli orvosi műhibáról szól. A dráma-krimi lassan bontakozik ki, és megjelenik benne a kis és a nagymenő ügyvéd Dávid-Góliát harca, azonban a film a jogrendszerekről nem sokszor hangsúlyozott, lényeges üzenetet hordoz. Eszerint a követendő normákat nem maga az írott törvények alakítják, hanem az élő jog, az emberek maguk. Az ítéletnek pedig nem kell máshonnan, másvalakitől jönnie. Lehet ez egy magunk felé tartott tükör, önítélet is, amiben magunkat szemléljük, múltunkat és céljainkat. 

+1: Az ötödik pecsét (1976)

A tanú - amelynek magyar társadalomban mért hatása fentebb már meg lett említve – mellett vagy inkább előtt kötelező megemlítenünk a Sánta Ferenc novellából készült, Fábri Zoltán alkotást. Mert ez tényleg nagybetűs alkotás, nagybetűs színészekkel és a bőr alá kúszó zongorazenéjével.

A történet egyszerű. A második világháború végén egy kocsmában ismerős társaság összegyűlik. Beszélgetnek, mikor betér egy sánta és beteg vendég, aki csatlakozik hozzájuk. Moralizálni kezdenek, amikor felvetül a kérdés: Tomóceusz Katatiki vagy Gyugyu sorsát választanák? A király erkölcstelen életét, aki nem érez szégyenérzetet? Vagy Gyugyu rabszolgáét, aki pedig bár megalázott és szenvedéssel teli életet él, erkölcsi fölényben és tisztának érzi magát? 

Mindezek után a gondolatkísérlet után másnap beviszik az asztaltársaságot a nyilasok és vallatni kezdik őket. A szabadon bocsájtás feltétele pedig mindössze annyi, hogy egy keresztre feszített fogolyt pofán kell vágni. Az esti moralizálásból mára valóság lett. Ez a mű erkölcsről és hitről, kényszerről és szabadelvűségről szól. És még ezernyi kérdésről és témáról, aminek meglátásához csak el kell indítani a filmet!

Hamarosan jön – ugyancsak a teljesség igénye nélkül -  újabb 4+1 film ebben a topicban, a 90-es évektől kezdve a mai időkig.

 (korábban megjelent cikk lett továbbfejlesztve ám: https://juratus.elte.hu/filmajanlo-ujabb-7-film-a-jogrol-es-az-igazsag-kereseserol/)

/fotó: Playbánia albumborító, Universal Music Group, 2022/

Beton.Hofi háromnapos zenei ámokfutást vitt végbe az Akvárium Nagyhallban.
Egy ilyen velős koncertélmény után felmerülnek kérdések: sajnálom-e én, mint már régi hallgatója – kicsit önző módon - hogy populáris lett a zene és nem maradt meg underground berkekben?

Ezzel együtt izgultam/izgulok, hogy elvész-e vajon a mainstream tengerben, vagy egy nagyobb koncerthelyszínen a mondanivaló és a vibe...

De beszélhetünk itt arról is az aggodalmakon túl, hogy mégis hogyan lehet ennyire eggyé válni a közönség hangjával és ennyi fülben dallam- és szövegtapadást előidézni. Mindenképp látszik, hogy ki van éhezve a magyar zenei szcéna és a hallgatóság a szövegcentrikusságra is. És ő mind a érteni vágyóknak jól ír szöveget, mind azoknak, akiknél a dallam játszik elsődleges szerepet.

A fő kérdés pedig, hogy hova lehet ezt továbbfokozni, mind zeneileg, mind koncertélmény szintjén.

A szombati, Day 1000-en volt szerencsém élvezni és átadni magam a zenei élménynek, abban a Nagyhallban, ahol még egy-két héttel korábban Schwarz Ádit a Pulzaar című, miki357 által rendezett rövidfilmben láttam. Ott egy rockfanatikus srácot alakít, aki végül elmegy élete szerelmével élete koncertjére és végül felmegy a színpadra és megvalósulnak a nyolckeres álmai?

Most szombaton ( és az előtte, utána levő estén is) 1300 ember álmai valósulnak meg, mert amit Beton.Hofi képes magából kiadni, az az emberközeliség és őszinteség, az nem sokaknál van meg. (Igaz, a mai újhullámos magyar előadók real-arcok, nem veszik magukat se túl komolyan és a brandépítésük egyik alapköve a közvetlenség saját maguk által generált sztárallűrök és a média nélkül kellő önkritikával. (lásd még: Dzsúdló, Krúbi, Azahriah, vagy a Carson Coma.)

A közönségtől azonban megkapja a megérdemelt tiszteletet és rajongást, a Hundredsins által bemelegített embersorok már a DAY1000-es bevonulásnál érezhetően koncentrálva készek átadni magukat az egyórás koncert minden részletének.

A Playbániáról minden zene még (az Albán Tyga Interlude és a Pulled Pork is), minden közreműködőjével (Co Lee-ra felhívom a figyelmet!) elhangzott. A vizuál ezzel a koncert első harmadában felakasztott átlátszó és különböző színekkel megfestett vászna, majd a vonósok bevonása is hangulatfokozó elemek voltak. Aztán még a Comic Sinsről is öt zene megelőzte a Popot és a Bagirát. Utóbbi már 5. leghallgatottabb magyar zene Spotify-n, ami 8 hónap leforgása alatt nagyon szép teljesítmény. A koncerten történt lánykérésnél pedig gratulálok az ifjú úrnak, szerintem remek hangulatot és pillanatot ragadott meg, hogy ezt a koncertet választotta. A közönség már jegyben jár Beton.Hofi verzéivel, itt most egy hagyományos eljegyzésnek is tanúi lehettünk.

A Kishallos after a producerekkel sem volt elenyésző alkalom, kitűnően lett így kitalálva a 20 órától hajnali 1-ig tartó program. A 70 perces - 17-18 számból álló - koncert meg 7 percesnek tűnt, de szerintem ez jelzi az egésznek azt a minőségét, hogy mennyire ki tud emelni egy jó zene a hétköznapok idősíkjaiból...

Negyedik koncertem (és ebből az első akvás) volt a Hofi-féléből, idénre nyáron plusz kettő jön még ehhez mindenképp. Tengermély bizonyossággal ajánlom mindenkinek, hogy legyen részese akár nyáron, akár már a klubszezonban egy ilyen élménynek, mert szemünk előtt lesznek nagyobbak azok az előadók, akik üdeszínfoltok és példaképek a magyar könnyűzene égiszén. /Nem beszélve arról a Pogány Indulóról és Co Lee-ról, akik minden bizonnyal a két új mainstream felé törekvő csillag/

Többet kapsz, mint vársz és amennyit elsőre gondolsz, hogy megérdemelsz. És még mit várhatunk a jövőben? Ha csak ezek a koncertek ismétlődnének ugyanezzel a forgatókönyvvel, már boldog lennék.

Ahol már jelen van egy kisebb közösség, vagy nagyobb halmazban gondolkozva maga a társadalom, oda a csoportkényszer (más néven: csoportnyomás, továbbgondolva a mainstream kultúra) is becsatlakozik. 
E szociálpszichológiai jelenség a kezdetektől velünk él, és a mai kor emberének pszichéjében is aktívan közreműködik.  De vajon mit is jelent a csoportnyomás, (mára vonatkoztatva maga a mainstream) és milyen kapcsolódási pontjai vannak ennek a pszichológiai kifejezésnek a hatályos jogrendszereinkkel, kultúránkkal?

 A társadalmi együttélésben nem csak az egyének és a nagy egész létezik, hanem valamilyen határoló elv mentén kisebb-nagyobb csoportok keletkeznek, szűnnek meg vagy kerülnek interakcióba egymással. A csoportok egymás közötti, és egy csoport egyénnel vagy az egész társadalommal való viszonyát sokféle megközelítésben több tudományág vizsgálja. Többek között a politikatudomány, mint hatalom-, a matematika, mint játékelméletet, a közgazdaságtan pedig, a kereslet-kínálat kapcsolatának megközelítéséből kutatja a csoportkényszer jelenségét. Aktuális példa lehet még az utóbbi tudományág egyik újabb területe, a marketing, mely a reklámok hatásán keresztül analizálja a társadalmi csoportok viselkedési formáit.

Már gyerekkorban kialakul bennünk a másokhoz való igazodás szükségessége, mivel úgy érezzük, hogy a minket körülvevő világ kevésbé akar hozzánk igazodni és nekünk kedvezni. Amikor kisgyermekként ráébredünk, hogy nem feltétlenül körülöttünk forog a világ, akkor már tudat alatt elkezdődik az alkalmazkodáshoz való készségünk térhódító útja saját pszichénkben, amit a külvilágból érkező impulzusok segítenek elő. Ezt az alkalmazkodási vágyat erősíti, hogy „az együttesen átélt élményeknek sajátos többlet intenzitása van az egyedül átéltekhez képest.” A csoportban való létezés és cselekvés tehát egy olyan más dinamikájú és rendszerű alakzat, melyben a résztvevőknek nem az egyszerű összeadása, hanem inkább megszorzása vagy négyzetre emelése történik.
Azaz, nem lehet csupán a csoportban résztvevő karaktereket összegezni, a csoportban kialakul valami olyan plusz energia és erő, amely nem található meg külön-külön az egyes személyekben.

Az egyén életpályája során az alábbiak figyelhetőek meg: óvodáskorban még kevés hatást fejt ki a gyermekek gondolkodására a közösség. Később, kisiskolás korban a csoportnyomás hatása már jelentősnek mondható, kamaszkorban azonban újra gyengül ez a kényszer. 
A csoportnyomás gyakori csökkenését az énközpontú gondolkodás erősödő jelenléte okozza fiatalabb életszakaszunkban. A csoportkényszer enyhébb ráhatása az egyénre felnőttkortól már inkább a saját maga élethelyzetétől és gyermekkori élményeinek, traumáinak utóhatásától függhet. Ekkor már tudatosabban lehet szembenézni a többséggel.

Ennek ellenére, ha a cselekvőképes nagykorú állampolgárokat helyezzük reflektorfénybe, mégiscsak meg kell állapítanunk, hogy náluk is erősen jelen van a csoporthoz, többséghez való tartozás vágya. Solomon Asch híressé vált 1969-es kísérletében három függőleges vonal közül kellett kiválasztani azt, amelynek hosszúsága megegyezik egy másik fotón lerajzolt egyenesével. Az emberek nagyon nagy százaléka egyedül helyesen válaszolt a nem túl komplikált feladványra.

Amikor azonban csoportosan kellett kiválasztani a jót, és hat személyből öt beépítettként szándékosan rosszul felelt, a hatodik személy az esetek csupán huszonhat százalékában mert biztos tudására támaszkodva szembe menni a tömeggel. A résztvevők több, mint háromnegyede a többiek manipulált, rossz véleményével tartott inkább.

Mi lehet ennek az alkalmazkodó viselkedésnek a magyarázata? 
Az alkalmazkodás egyfelől azért történhet meg, mert az egyén a csoport véleményét, mint tényezőt előrébb helyezi, mint magát a tényt a „több szem, többet lát” elv alapján. Másik ok lehet, hogy nem meri felvállalni önbizalom híján saját véleményét, nem akar különbözni és ezáltal konfrontálódni a többséggel, hiszen ezzel kockáztatná addig kivívott tiszteletét és elismerését.

  Asch kísérlete rámutat a mai jogrendszerek egyes hibáinak gyökerére is, gondolva itt a tanúk általi bizonyítás és az esküdtbíróság általi döntéshozatal kétességére, vagy épp a tömegdemokráciák politikai szimpátiarendszerére is.

Érdekes azonban azt is megvizsgálni, hogy a kisebbséget alkotó, helyes választ adók döntése mögött milyen indokok állhatnak. A válaszadó személy, aki tudatában van a helyes válasznak, élettapasztalatai és független életkörülményei miatt vállalja fel a szembenállást, mellyel az igazat szeretné képviselni. Az is egy lehetőség, hogy magát az autonómiát, függetlenséget tűzi ki célul, ezért hajlamos vakon opponálni a többséggel. Továbbá az is előfordulhat, hogy magával szemben nagyobb ambíciói vannak, mint másokkal szemben, így bízik a saját maga által kialakított gondolatában, véleményében, legyen az helyes vagy helytelen.

A csoportkényszer fogalma tehát nagy ellenállásnál hatásos, ahogy láthattuk.  Érdekes fordulatot hozott azonban a kísérletben, amikor több kisebb klikkre, csoportosulásra bomlott a nagy többség, akkor csak kisebb hatással tudott lenni mások véleménye az egyénre (a hetvennégy százalékban rossz választ adók táborából ugyanis mindössze hat százalék maradt meg). A csoportnyomás viszont növekedhet is egy baráti, rokoni társaságban, ahol az egyének érzelmi alapon is kötődnek egymáshoz. Utóbbi esetkörben nehezebb ellentmondani e közösségen belüli többségnek, mivel itt nagyobb intenzitással működik bennünk a már említett tisztelet és megbecsülés iránti vágy. Emellett pedig a csoportkényszer negatív ereje mutatkozik meg, amikor a tagok úgy érzik, hogy a felelősség eloszlik közöttük és ezáltal olyan cselekedetekre is könnyebben rábírhatók, amiket egyénileg csak a gondolat szintjéig juttatnának el (gondoljunk csak a bűnszervezetekre vagy a korrupcióra).

Fontos végül kihangsúlyozni, hogy a csoportnyomás manapság még több szempontból hathat. Ott, ahol a posztmodern gondolkodás (vagyis amikor már sokszor a nyilvánvalóan nem normális válik normálissá és népszerűvé), és a közvélekedéssel és közerkölccsel való szembenállás nagyobb támogatást nyer a vártnál. 
Ahol a fiatalok félelme az, hogy kimaradnak a fiatalkor szépségeiből; vagy úgyis gondolhatunk korunkra, mint a fogyasztói társadalom és a teljesítménykényszer korára. Ezek mindenkiben olyan versengést és nyomást szülnek, amely az egészséges és szükséges csoportképzésen túl az egyént, és az ő személyes értékrendjét is elbizonytalanítják és lerombolják.

Hiszen mindenkinek szüksége lenne egy olyan közösségre, ahova tartozhat, amibe kapaszkodhat és ahol megbecsülik és amit ténylegesen ő válasz meg a saját érdeklődéseihez híven.
De a végeredmény olyan embereket szül, akik sose szeretnék, hogy olyan klubhoz tartozzanak, amelyik elfogadja őket tagnak. Illetve van olyan is,  aki csak az érzelmi megkönnyebbülés miatt keres magának támogató csoportot, miközben nem is tud azonosulni azzal a közösséggel, egyszerűen csak egy csoport tagja szeretne lenni és vágyni vissza oda.

/Saját cikk, megjelent ELTE ÁJK Jurátusban 2020. szeptember 26-án:/
https://juratus.elte.hu/a-tarsadalmi-tobbseghez-valo-kotodes-miertjei-a-csoportnyomas-elmelete/